Vége...

A szombaton Rád törő, és vasárnapra kiteljesedő betegséged hétfőre szinte nyomtalanul eltűnt. Vasárnap ugyan már csak hőemelkedésed volt, de semmit nem ettél és nem ittál, minden korty és falat nyelése közben zokogásban törtél ki. Még sosem volt ilyen. Két napig könyörögtünk, hogy hadd nézzünk bele a torkodba, de nem engedted. Vasárnap estére sikerült rávenni téged, hogy és bekukucskáltunk a szádba. A torkod telis-tele volt hólyagokkal, elég vacakul nézett ki. Még aznap egy kedves ismerős felajánlotta segítségét, ami olyannyira működött, hogy hétfőn már enni is tudtál, hőemelkedésed sem volt, és a doktornéni is azt mondta, hogy piros a torkod, de közel sem olyan rossz, mint a múltkori betegségnél.

Bölcsibe azért nem vittünk, kedden, szerdán Apa, ma a Mama, holnap pedig én vigyázok Rád.

Közben készülünk a szülinapodra, takarítgatunk, megrendeltük a hidegtálat, tortát, úgyhogy már csak az ablakpucolás, kisebb takarítás és italok beszerzése maradt hátra.

Vasárnap a család jön köszönteni Téged (megint leszünk egy páran, szám szerint 16 fő), jövő hét vasárnap pedig a mi és a Te barátaid jönnek. Keresztmamiék, Éviék, Timikéjék, és Mesiék. Ez lesz az első gyerekzsúrod.