2011. 01. 27.

Ahogy Te megélted

És ahogy Te megélted Mama betegségét...

Nagyon érdekes volt, hogy néhány héttel azelőtt, mielőtt kiderült Mama betegsége Te egyszerűen elkezdted levegőnek nézni őt. Akkor nem is tudtuk ezt mire vélni, csak utólag gondolkodtunk el azon, hogy vajon Te már érezhettél valamit? Volt olyan, hogy az utcán Mama állt előrébb, Papa hátrébb, és Te futottál Papához, mintha Mama ott se lenne. Amikor felmentünk, akkor pedig előfordult, hogy nem is köszöntél.

A kórházba bár többször bejöttél velem, ott is távolságtartó voltál. Amikor Mama otthon volt, akkor is inkább külön szobába vonultál. Amikor Mamáról, vagy a betegségéről próbáltam beszélni Veled, nem voltál rá hajlandó, hárítottál.

Most kedden volt az első, hogy beszéltél róla. Elalvás előtt a tavaszról beszéltünk, arról, hogy megyünk majd horgászni. Felsoroltad, hogy kik jönnek majd. De Mamát nem mondtad. Majd amkor megkérdeztem, hogy ki jön még, akkor sem őt, hanem Karolinát és Viktort említetted. Rákérdeztem, hogy Mamát miért hagytad ki? Mondtad, hogy mert ő nagyon beteg és nem tud eljönni. De ha meggyógyul, akkor jöhet. Majd megkérdezted, hogy lehet, hogy meg fog halni?
Szintén kedden délelőtt az oviban rajzoltál. A rajzon egy torna matrac volt, az egyik oldalánál pedig sorba egymás mellett sárga "pacák", a pacákban fekete foltok. Kérdeztem, hogy mi az? Mondtad, hogy a matrac melletti sárga foltok szúrós bokrok, a bokrokon a fekete pedig a halál. Olyan érdekes, hogy vajon honnan tudod, hogy a fekete a halál, a gyász színe?

Aztán tegnap vigasztalni próbáltál. Hazahoztad az ovis alvós vizilovad, azt mondtad ő a mamavizi és aludhatok vele, majd ő megvígasztal. Ma is mondtad, hogy a vizi lehet az anyukám, ne szomorkodjak:-)

Isten veled Anyuci!

Mostanában ritkán írtam, és ha írtam sem voltak túl részletesek a beszámolók. A lelkem mélyén pedig reménykedtem, hogy ezt a bejegyzést sosem fogom megírni. De az égiek másként döntöttek.

Mama már egy ideje rendszeresen orvoshoz járt, hol a pajzsmirigye, hol a hasnyálmirigye miatt. Diétázott is, nagyon igyekezett kordában tartani a betegségét. Időnként begyulladt a hasnyálmirigye, de a diétával sikerült mindig meggyógyulnia.

Novemberben a szokásos fájdalmakat tapasztalta, el is ment az orvosához, ahol elküldték CT-re. A CT előtti napon azonban kiderült, elromlott a gép (sajnos mint utóbb kiderült ez nem volt igaz, egyszerűen elfogyott az éves keret). Az elkövetkezendő egy hónapot nem részletezem a lényeg az, hogy december közepén kiderült, hogy Mamának nagyon súlyos betegsége van.
Próbáltuk tartani benne a lelket, először úgy tűnt sikerül is, de december végétől rohamosan romlott az állapota.
Nem tudott hinni abban, hogy vissza lehet innen fordulni. Az érzéseink kavarogtak először sírtunk, majd dühöt éreztünk, talán még haragudtunk is, hogy nem próbál meg küzdeni a kórral. Végül azonban beláttam, hogy ez az ő döntése, és ő sajnos ezt az utat választotta. Így az utóbbi néhány hétben már harag nélkül, de mérhetetlen fájdalommal teltek a napok, miközben Mama egyre rosszabbul lett.
Hétfőn már búcsúztunk, én biztosítottam afelől, hogy miattunk nem kell aggódnia, vigyázunk magunkra és Papára is. Kedden mentő vitte kórházba... Végül tegnap, január 26.-án reggel örökre itt hagyott minket.


Isten Veled Anyuci, remélem Te már jó helyen vagy!


"Itthagytam kiket szerettem, e sír lezárta testem.
Ez volt felettem a végzés, az isteni gondviselés.
Szomorú fűz hervadt bimbója
Ráborul a sírhalomra
Kismadárka zeng az ágon
Temetőbe sírba vágyom.
Édes lesz ott megpihenni
Odalenn már nem fáj semmi.
Idelent már nem fáj semmi
Milyen jó itt megpihenni
Kihűlt szívünk jéggé fagyott
Nyugtot ezen sírbolt adott.
Földi éltem hová lettél,
Örök semmiségbe mentél.
Atyám értem mindent tettél,
De rajtam nem segíthettél.
Ez volt felettem a végzés,
Az isteni gondviselés.
Az én nagy betegségem fölött
Mégis a halál győzött
Életemnek delén
A földben pihenek én.
Előtted örök fény
Utánad gyász, bánat
Bánatos özvegyednek
Sűrű könnye árad.
Leányod szívében őrzi emlékedet
Aki olyan nagyon szeretett tégedet."