Nehéz megszokni...

-hogy nem jön velem a fürdőszobába,
-hogy nem kaparja a kosarát,
-hogy hazaérve nem ül tüntetően a tálja mellett kajára várva,
-hogy éjszaka nem lökdösi az itatótálját,
-hogy nincs a konyhában a lepottyanó falatokat lesve,
-hogy alvás közben nem jön az ágy mellé és bök meg a hideg orrával,
-hogy véget ért a kettőtök közötti "harc".

Sajnos Jeny kutyánál eljött az a pillanat amitől féltünk, bár már jó másfél éve számítottunk rá. Már több műtéten átesett, időnként hormon injekciót kapott, amitől új életre kelt. Most is igazán jó passzban volt, élvezte a nagy havat, olyan volt mint mindig. Ám múlt hét hétfő este váratlanul elkezdett lihegni. Apa levitte, hátha csak a dolgát kell elvégezni és elmúlik. De nem múlt. Egész éjjel lihegett és nyalogatta magát. Reggelre nem találtam a helyén, a nappaliban feküdt elbújva a parkettán (ő, aki mindig a szőnyegen heverészett). Apa elvitte a doktorbácsihoz Őt, ahonnan már sajnos nem jött haza. Kiderült, nagyon beteg, és a szíve is kezdte felmondani a szolgálatot. Egy napon születtünk, jövő hónap 9.-én lett volna 15 éves. 4 éves volt amikor hozzánk került, így több, mint 10 évig éltünk együtt. Még szokni kell, hogy nincs, folyton keressük. Mamáék kutyája Hubika is nagyon bánatos, hiszen minden nap együtt voltak és most társ nélkül maradt. És persze Te is emlegeted napi szinten. Még azt is megígérted, hogy kapok Tőled egy másik Jenyt.